„A hagyományhoz való merev ragaszkodás rítust teremt, nem élő anyagot. Ezen a lemezen az elődtől átvett tétel-feliratok védelme alatt új világ keletkezik. Lukács Miki gesztusa maga is tradíció: minden ered valahonnan. Shakespeare például harminchét drámájából csak kettő történetét találta ki, a többit mind vette, találta, lopta, majd variálta: a művészetben nincs tulajdon, az az üzlet dolga. A művészetben továbbá nem kell (nem is lehet) ésszel kitalálni semmit: a művészet az, ha a magunk képére formáljuk, amit ismerünk. Ahogy megy az idő, egyre hálásabb vagyok mindenért, ami oda visz, ahol még nem jártam. Köszönet ezért az élményért ennek a lemeznek.”

„Úgy érzem, Lukács a „Music from the Solitude of Timeless Minutes / Zene az időtlen percek magányából” által „brand new” ösvényt kezdett kitaposni. Eddigi munkásságának minden erényét megőrizve, még szélesebbre tárta szíve-lelke kapuját, betekintést engedve számunkra legbelsőbb gondolataiba, pozitív, vagy akár félelmekkel teli érzéseibe.”

„Lukács Miklós ízléses és letisztult hangválasztásai azt az érzést keltik a hallgatóban, hogy a cimbalom a legtökéletesebb hangszer.”

„Lukács Miklós zseni. Sokan tudják ezt, de nem elegen. Tudják írók, Esterházy Péter például tudta, ezért is választotta maga mellé Aegon-társdíjasnak 2011-ben. Tudják zeneszerzők, Eötvös Péter például, aki cimbalomra írott műveit már nem igazán képes elképzelni Lukács Miklós nélkül… …Meglehet, a játékos szempontjából valóban az ördögé, de Lukács Miklós játékát hallgatva az embernek az az érzése, hogy a cimbalom valójában az istenek hangszere.”

„Lukács feltüzelte a szenvedélyes és mélyen személyes zenét, …,a Barbican közönségének szivét dobogtatta meg, hatalmas sikert aratva.”