Balogh Kálmán & Lukács Miklós Cimbalomduó

A cimbalom újra reneszánszát éli, köszönhetően olyan művészeknek, mint Balogh Kálmán és Lukács Miklós. Ennek ellenére, ritka hogy cimbalomduókat hallhassunk. Bár Balogh Kálmán és Lukács Miklós külön-külön gyakran szerepelnek duóban, együtt azonban csak az utóbbi években. 2014-ben ebből a zenei társulásból született meg lemezük a Cimbalomduó - Négykezes cimbalomra cimbalomra is. Egy évvel később a második: Összehangolva

A páros a magyar és román cimbalmozás „fellegvárainak” játékstílusa (Szatmár, Székelyföld), valamint olyan híres cimbalmosok, mint például a soproni Tendl Pál előadásmódjából kiindulva építik föl a produkciót.

Egymásra találásuk azért is érdekes, mert bár eltérő szakmai pályán mozognak, mégis sok hasonlóság fedezhető fel karrierjükben. Balogh Kálmán az elmúlt több mint 20 év során számtalanszor muzsikált együtt a legjobb magyarországi népzenészekkel, miközben rendszeresen tett kirándulást a klasszikus, dzsessz és rock zenében itthon és külföldön egyaránt. Lukács Miklós szintén többféle zenei műfajba is belemerült, a klasszikus és kortárs szerzők műveinek előadása mellett elsősorban a dzsesszbe, az etnozenébe.

A duóban fellépő Balogh Kálmán és Lukács Miklós a 2011-es Womex nyitókoncertjének ünnepelt szereplői voltak Dániában.
2015-ben, a Budapesten rendezett WOMEX-en, a showcase válogatás három magyar fellépőjének egyikeként közel ezerfős közönség előtt játszottak.

Szintén 2015-ben Magyar Örökség Díjat kapott a Cimbalomduó, vagyis Balogh Kálmán és Lukács Miklós.

Részlet a Cimbalomduó egyik koncertjéből