„A zene nyitott tér számomra"

Lukács Miklós saját műfajának úttörője. Nem voltak olyan elődei, akik cimbalmon dzsesszt játszottak, így nem vehetett át készen semmit másoktól. Kísérletezőkedvével párosítva ez adja a szabadságát a zene nyitott terében". Erról is beszél abban a Magyar Nemzetben megjelent, fib szignóval jegyzett interjúban, amelyből az is kiderül, húros, vagy ütős hangszer a cimbalom. Aki hallotta őt játszani, tudja, mennyire sokoldalú. A gyerekkori fájdalomcsillapító zene indította őt és eljutott odáig, amire azt mondja: a zenész muzikalitásába sok mindennek bele kell férnie" Sőt, ennél sokkal tovább is . . .

Bővebben: „A zene nyitott tér számomra"

Éteri dallamok

A legfinomabb, éteri dallamokat és a határokat feszegető kísérletezést is élvezhette, aki december 13-án a Fonóban Lukács Miklós Cimbiózis trióját hallhatta. A szerencsések közül Bereczki Bálint írt a koncertről a Jazzma.hu-n.

Bővebben: Éteri dallamok

Lemezkritikák, ajánlók: Dresch Quartet: Kapu és kert (Fonó, 2013)

„Ha egy messzi galaxisból érkezett lénnyel kellene megértetnem, mit jelent embernek lenni, szavak helyett lejátszanám a Dresch Quartet Kapu és Kert című albumát. Azt gondolom, maradna itt, a Földön..." - Nekünk könnyebb, mi már itt vagyunk, de azért minket is invitál Gáspár Károly a Jazzma.hu-n megjelent írásával. A szaklap olvasói 2013 legjobb jazzalbumának választották a lemezt.

Bővebben: Lemezkritikák, ajánlók: Dresch Quartet: Kapu és kert (Fonó, 2013)

Wild Man Dance Suite negyedórás duó improvizációval

Lukács Miklós nagy sikerrel szerepelt a világhírű szaxofonos, Charles Lloyd együttesében november 24-én Wrocławban, a neves jazzfesztivál zárókoncertjén - írja Zipernovszky Kornél a Fidelio.hu-n. Jegyzetéből az is kiderül, miért visz magával tárogatót egy Jolly Joker és az is,
miért jó tudni, vannak-e jóféle cimbalmok az észak-amerikai városokban.

Bővebben: Wild Man Dance Suite negyedórás duó improvizációval

Kalapban, vagy anélkül - felejthetetlen zenei párbeszéd Lukács Miklóssal a Charles Lloyd Sextet wroclawi koncertjén

Az idei Jazztopad a jazz egyik óriásának megható, nagy koncertjével ért véget. A november 24-i, vasárnapi estén a Wroclawi Flharmónia koncerttermében fellépett a Charles Lloyd Sextet.
A formáció két tagja,
Lukács Miklós és a zongorista Gerald Clayton dialógusát méltatja Małgorzata Matuszewska.

Bővebben: Kalapban, vagy anélkül - felejthetetlen zenei párbeszéd Lukács Miklóssal a Charles Lloyd Sextet...

„Gazdag, érzékeny árnyalatokat alkalmazó színábrázolás, összefoglaló jelleg, amellyel Lukács oly magasra állította a mércét”

Így összegzett H. Magyar Kornél a Fonó szervezésében, a BMC új központjában megtartott Budapest Folk Fest után a Fidelio.hu-n.
Lukács Miklós szólóban és duóban is fellépett a gálakoncerten, amely a két, kimagasló értékeket teremtő és hagyományokat éltető zenei intézmény együttműködésében született meg.

Bővebben: „Gazdag, érzékeny árnyalatokat alkalmazó színábrázolás, összefoglaló jelleg, amellyel Lukács oly...

„Aligha becsülhető túl"

Zipernovszky Kornél a Dresch - Lukács Duó koncertjén, a Budapest Music Center (BMC) és benne az Opus Jazz Club nyitókoncertjén szerzett élményeiről ír a Fidelio.hu-n

Bővebben: „Aligha becsülhető túl"