„Óriási tudás kell ahhoz, hogy szabad legyél”

„Sok lehetőség van arra, hogy fölfedezz bizonyos dolgokat más művészeti ágakból, ha ismered azokat a formákat, amiket te is tudsz használni. Nem kell érteni hozzá, de ha nyitott vagyok, és valami megérint, akkor inspirálódhatok belőle.” Lukács Miklós Amedeo Modigliani festménye kapcsán a szabadságról, a kívülállásról, a kötődésről, Bachról, az inspirációról, az egyéni útról és arról is beszélt a Pesti Műsorban Eszéki Erzsébetnek adott interjúban, hogy a cimbalom láttán sokfelé még azt kérdezik: ez meg micsoda?

„(…) Amit én csinálok, az jórészt dzsessz, de azon belül is egyéni út. Cimbalmosként nem tudok elődökre hagyatkozni, rengeteg helyen a világban, ahol föllépek, rácsodálkoznak a hangszerre is: ez meg micsoda? A klasszikus zenében van hagyománya a cimbalomnak, és minden tiszteletem azoké, akik ezt művelték, hiszen másképp én se jutottam volna el idáig.
Olykor játszom szimfonikus zenekarokkal, ebből mindig sokat tanulok. A kortárs zene fontos az életemben, Eötvös Péter cimbalomra írott műveit én mutatom be, legutóbb a salzburgi Mozarteumban játszottam új Eötvös-művet egy kölni zenekarral. Ezek fontos feladatok, szerencsém, hogy az élet ebből is ad annyit, amennyi nekem jó. (…)

A klasszikus és a kortárs zenében is jelen vagyok valamennyire a dzsessz mellett. (…) Nyilván jó lenne, ha tartoznék valahová, noha megfelelni, betagozódni nem szeretnék. Öröm, hogy több műfajban és formációban játszom, de gyakran érzem, hogy sokan kívülállónak, fura csodabogárnak tartanak itt is, ott is. Ez van, nem tudok más lenni. Egyébként nem kell ezt túlmisztifikálni, csak vannak az életünkben olyan pontok, amikor meg kell állni, átgondolni azt, hogy hol vagyok most, mit értem el, hogyan tovább. (…)

Bach műveiben megvan minden, ami a zenéhez kell. Tiszta, egyszerű forma, mégis komplex, tele van szellemiséggel, szellemességgel, kóddal, rejtéllyel, minden részletre volt energiája, fantáziája. Mindenben benne van a zsenije. Ahogy Bartók műveiben szintén. Mozart szintén eredeti megoldásokat használt, tele van humorral, és úgy bánt a zenei formával, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Persze, óriási tudás kell ahhoz, hogy szabad legyél. De aki megszerezte a tudást, az bármire improvizálhat, ha van benne erre hajlandóság. Mi, dzsessz-zenészek a saját szerzeményeinket is játsszuk, akár egyszer gyorsan, máskor lassan, mert éppen valami mást akarok kifejezni. Mi már óriási zenei anyagból meríthetünk.

Ebben a Modigliani-képben benne van a kötöttség és a szabadság is?

Pontosan ez a kettősség van benne, amiről a zenében beszéltem. Itt megjelenik a fegyelmezett forma, ugyanakkor a szabadság, a bátorság is, az, hogy ő merte a saját útját járni. Még akkor is, ha magányos maradt. De az alig több mint tíz alkotói évében koherens, egyéni életművet hozott létre. Azért is bámulatos, mert minden képén látom, hogy ő ebben hitt, és kitartóan ment előre a maga útján. (…)”

Lukács Miklós az interjú teljes változatában arról is beszél, miért érdekesebb az, mit tud kifejezni a zenéjével, mint a karrier. Természetesen azt is megtudhatjuk az
eredetileg gondolt barokk festmény helyett, miért Amedeo Modigliani: Nő vörös nyaklánccal című képét választotta a beszélgetés kindulópontjának.