Lemezkritikák, ajánlók: Lukács Miklós Trió: Cimbiózis (Fonó, 2014)

A köztünk létrejövő szimbiózis kulcsfontosságú - így fogalmazta meg Lukács Miklós az egy éve bemutatkozott triója alapgondolatát. Már akkor biztos volt, hogy az egymással cimbiózisban alkotó három egyenrangú társ feladata és élménye a felfedezés és az úttörés lesz. Mindezeket élvezhetjük a trió első, most megjelent albumán. A címe: Cimbiózis (mi más?), a borítón egy galaxis, egy másik, teljes univerzum...
Lukács Miklós nyolc kompozíciója különleges történetmeséléssel, a távlatok és az új (zenei) terek bejárására hívó lemez. „(…) Ritka erős anyag, ha év végén jön ki, csont nélkül ez lenne nálam az év lemeze – minimum. (…)"   „(…) három zseniális művész, illetve az egymásra találásuk. Fantasztikus milyen tökéletesen tudnak együtt működni, lélegezni! (…)" - így méltatják az első ajánlók: Rácz Mihály és Gáspár Károly.

 

 borito cimbiozis fono 2014 160x141


Lukács Miklós Trió: Cimbiózis (Fonó, 2014)

Kritikák, ajánlók:

 

Gáspár Károly: Lukács Miklós Trió: Cimbiózis        Jazzma.hu   2014. március 17.


„(…) Töredelmesen be kell valljam, voltak fenntartásaim afelől, lehet-e -kedves népi hangszerünket- a cimbalmot integrálni a jazzmuzsikába.
Nos, Lukács Miklós minden kétségemet eloszlatta eddigi munkássága és új albuma kapcsán is. Miki úttörő munkát végzett és végez, mely egyedülálló a világon!
Klasszikus zenei tanulmányait befejezvén, elindult egy ki nem taposott, sőt még meg sem lévő ösvényen, és mára már hatalmas sugárúttá bővítette. Fogalmam sincs hogyan csinálta, hiszen nem igazán találhatott magának itthon és külföldön sem „mestert". Önmagából építette fel azt a csodás világot, amit neve fémjelez. Gondoljunk bele, mekkora tehetségről, tudásról, zenei iránti alázatról tesz tanúbizonyságot. Szinte a semmiből teremteni egy stílust, olyan hangszeren, amely előtte jóformán kizárt volt, hogy szerepet kapjon a jazz fórumain. Persze más, kiváló cimbalmosok szintén áttekintgetnek az improvizatív zenék felé, de - azt gondolom - Lukács Miklós jutott a legmagasabb szintre eddig.

Nem „csak" az etno jazz keretein belül mozog otthonosan; a modern mainstream és a free jazz berkeiben is lubickol. Bizonyíték erre, hogy olyan nagyságokkal készített lemezeket és koncertezett/koncertezik, mint - a teljesség igénye nélkül - Charles Lloyd (!), Szakcsi Lakatos Béla, Dresch Mihály és Borbély Mihály. (…)” „(…) Éppen ezért nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy megjelent a Lukács Miklós Trió új albuma a „Cimbiózis". Nyolc, a zenekarvezető által megálmodott kompozíciót hallhatunk a felvételen, Orbán György bőgős és Baló István dobos közreműködésével. Jó „előjelek". És valóban; elindítva a korongot, pillanatok alatt magával ragadott a lemez hangulata. Miklós szólóban előadott darabjával kezdődik a lemez („Sotto Voce") majd következik az első triós szám az „ACT 1". A lírai „Sotto Voce" titokzatos, misztikus atmoszférát teremtve öleli magához a hallgatót. Külön érdekesség, hogy egyes helyeken egészen úgy szól a cimbalom, mint Pat Metheny „nagyon sok húros", speciális gitárja. Az „ACT 1" viszont erőteljes, energikus, swing alapú téma, egy csipetnyi balkáni és indiai ízzel "megbolondítva". Az Orbánnak és Balónak köszönhető nagyon komoly „négyre" Miki olyan virtuozitással, John Coltrane és McCoy Tyner játékát idéző motívumokkal és harmóniákkal „ül rá", hogy az ember csak csettinteni tud és annyit mondani: „yeah"! (…)”
13
„(…) Mint egy jó ételnek, szép ruhának, cipőnek, ennek a zenei anyagnak is több összetevője van. Először is a három zseniális művész, illetve az egymásra találásuk. Fantasztikus milyen tökéletesen tudnak együtt működni, lélegezni! Felemelve, szeretve és tisztelve egymást. (…)”

„(…) Aztán jönnek a különböző zenei irányzatok, melyek úgy simulnak egymásba, mint egy szerelmes pár kezei séta közben. Miklós, György és István elutaztat minket a magyar vidék minden részére, ezen belül a velünk élő kissebségek által lakott területekre. Majd átruccanunk Románia vadregényes tájaira, hiszen a cimbalom muzsika és szomszédunk oly régóta jóbarátok. Távolabbra is visz bennünket a trió; arab országokba és a mesés Indiába. Mindezek mellett végig ott lebeg az "igazi" jazz szelleme, az amerikai felhőkarcolók alatt megbúvó legendás klubok közege. (…)”

„(…) Vékony kötélen táncolt ezen „keveredés" felvállalásával Lukács. Egy kis megingás is az ízléstelenség megbocsáthatatlan bűnébe, mélységébe taszíthatta volna. Ő azonban hibátlanul oldotta meg a nehéz feladatot. Társai úgyszintén. Készítettek egy olyan parfümöt, mely a keleti fűszerek, és a nyugaton őshonos virágok illatát oly tökéletesen ötvözi, hogy bárki magára fújja, biztosan sok öröme lesz benne. És unisex! (…)”

„(…) Büszke vagyok rá, hogy ismerhetem Lukács Miklóst, Orbán Györgyöt és Baló Istvánt. A magyar jazz és egyáltalán a ZENE gyöngyszemei Ők.  (…)”

„(…) Orbán Gyuri, aki viszonylag későn kezdett el bőgőzni, és "pillanatok alatt" az egyik legfoglalkoztatottabb basszista lett. Teljes joggal, hiszen zseniális kísérése és szólói a világ bármely pontján megállják a helyüket. És természetesen Baló Pista, akiről bátran kimondom: egy élő jazzlegenda! Szenzitív, finom, de energikus és "nagyon jazz" dobolás az, ami jellemző Rá. (…)”

„(…) Lukács Miki hírnevet szerzett hazánknak egyéni, stílusteremtő játékával; szimpatikus, közvetlen hozzáállásával a Közönség és kollégái előtt. (…)”

Gáspár Károly - a Lukács Miklós Trió: Cimbiózis című lemezéről 2014. március 17-én megjelent - írásának eredetije a Jazzma.hu-n olvasható.

 
12


 

Rácz Mihály: Lehet, ez lesz az év lemeze . . .        Lángoló Gitárok blog.hu    2014. március 16.


„(…) A zenekarban Orbán György nagybőgőzik és Baló István dobol, és bár maga a trió új, tagjai régóta működnek együtt, például Balóval Lukács Miklós a Dresch Quartetben is együtt muzsikál. A Fidelio.hu-nak adott interjúban így vall a trió felfogásáról: „Úgy komponáltam erre a trióra, hogy kamarazene-szerűen szólaljunk meg, ahol egyforma súllyal van minden zenész jelen. Ezért is választottam névnek a Lukács Miklós Trió - Cimbiózist, mert a köztünk létrejövő szimbiózis kulcsfontosságú. Nem teljes kompozíciókat, hanem irányokat írok meg. Nagyjából húsz perces számok lesznek a koncerteken, amik két vagy három részre tagolhatóak. A két fő szakasz a prologue és az act, és az actot is megelőzheti egy rész. Ez a zenei szövet teret enged a szabad játéknak, annak ellenére, hogy vannak kifejezetten kötött, a kortárs klasszikus zenére emlékeztető részei is.” Wayne Shorter játéka éppúgy bevallott inspiráció Lukács zenéjében, mint a klasszikus zene, az ember nem is nagyon tudja eldönteni, hogy a dzsessz van itt nagyobb hangsúllyal jelen, vagy a kortárs klasszikus nyelvezet. Ami egyébként jó hír, mert ahogy belemerültem az album világába, többek közt pont az enyészett el leghamarabb, hogy ilyesmikkel foglakozzak. Amikor persze beindul a ritmusszekció rendesen, és alig bírjuk a lépést tartani, akkor minden ízében vérbő dzsesszről van szó, aztán viszont olyan cimbalommenetek jönnek, hogy végképp kiesünk minden elvárásból. (…)”

„(…) Olyan Lukács Miklós zeneszerzői világa, mintha kifejezetten történeteket mesélne, drámai hangulatok, események zajlanak meglepő erővel elővezetve, néha már-már úgy tűnik, mintha mondana valamit a cimbalom, akárha emberi nyelven szólna. Eddigi közreműködései alkalmával is rendszerint feltűnt, hogy Lukács Miklóst valójában nehéz egy-egy adott zenekar világának keretei közé zárni, mindig kibújik, néha egészen kirobban belőle valami, amit hallhatóan képtelen magában tartani, aminek napvilágra kell kerülnie. Persze korántsem csak nagy futamokról, hangos nekivadulásokról van szó, csodálatosan bánik a csendes szavakkal is. Szívesen elidőzik halkan, magába tud fordulni, de sosem húz lefelé, ezekből a hangulatokból is pozitívan, felemelt fejjel jön ki. (…)”

„(…) Ritka erős anyag, ha év végén jön ki, csont nélkül ez lenne nálam az év lemeze – minimum. Viszont nem valószínű, hogy háttérzeneként működne, valódi meghallgatást, mondhatni együttlélegzést kíván. Jócskán megéri az energiát és a ráfordított időt. (…)”

Rácz Mihály 2014. március 16-án megjelent írásának teljes változata a Lángoló Gitárok oldalon olvasható.