Feszegetem a hangszer határait

„(...) Ha keressük a megoldásokat, akkor újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk. Bizonyos kompromisszumokat persze meghozok, de nem bármiért, hanem a zene érdekében. Ha nem ilyen lennék, biztos nem tudtam volna ennyiféle stílusban közreműködni, ennyi különböző zenésszel muzsikálni. (...)"- mondja Lukács Miklós a Párniczky Andrásnak adott interjúban.

 

A klasszikus és kortárs zenében, jazzban és világzenében is otthonosan mozgó cimbalomművész Párniczky Andrásnak mesélt a hangszerhez fűződő viszonyáról, és azt is elárulta: az elektromos cimbalom kifejlesztésében látja a jövőt.

- A Hangszerelem rovatban azt próbálom kutatni, miként érik el a jazz-zenészek az általuk kívánt hangzást. A te esetedben, azt hiszem, ami a hangszereket illeti, eléggé korlátozottak a lehetőségek, hiszen nincs túl sok gyártó, és - amennyire tudom - cimbalmokat elsősorban Magyarországon készítenek.

- Nem kizárólag, ma már Szlovákiában és Romániában is készítenek cimbalmot. Mégis leginkább Magyarországra jellemző ez a hangszer, hiszen Schunda Vencel József hangszergyáros volt az, aki az 1800-as évek végén elkészítette a korának megfelelő kivitelű, modern cimbalmot. 1872-ben Kecskeméten mutatta be a hangszert, ami az újításai révén alkalmassá vált az akkori kortárs zeneszerzők műveinek a lejátszására. Ezeknek az újításoknak a révén került be a cimbalom a koncertpódiumon használt hangszerek közé. Bohák Lajos volt, aki aztán az 1900-as években továbbfejlesztette a cimbalmot - ezt a típust használjuk a mai napig is.

- Ezek szerint a ma az említett országokban megvehető hangszerek felépítésükben nem, csak minőségükben térnek el egymástól, az adott hangszer tehát nem igazán befolyásolja valakinek az egyéni megszólalását?

- Szerintem a saját hangját mindenkinek elsősorban magában kell megtalálnia. Ez tud aztán egy hangszeren megszólalni. Nemrég Esterházy Péter kérte, hogy fogalmazzam meg, mit jelent nekem a zene. Némi gondolkodás után arra jutottam, hogy minden zenésznek meg kell találnia a saját hangját. Jobb esetben ez 'egy hang', természetesen átvitt értelemben. Ennek a hangnak a megtalálása adja meg a kulcsot a zenéléshez. Ezért kell gyakorolni és sokféle zenét megismerni. Ha becsukott szemmel és füllel járok a világban, akkor nem fogom megtalálni ezt a bizonyos hangot. Ha ez a hang egyszer megszólalt az embernek, akkor kábítószerként követeli a következő hangok keresését.

- Az a fajta sound-beli különbség, amit mondjuk hallani közted és Balogh Kálmán között - akit azért hozok fel példának, mert ő elsősorban népzenész - ezek szerint csak ennek a bizonyos hangnak, nem a hangszerek közti különbségnek köszönhető.

- Neki is kifejlődött az a hangkép, amit elvár és hallani szeretne. Az is igaz, hogy a stílusok is befolyásolják az ember megszólalását. Amellett, hogy jazz-közeli zenéket játszom, klasszikus zenét is gyakran adok elő, és a klasszikus zenében más a hangigényem, mint az improvizatív zenék esetében.

- Tudom, hogy klasszikus zenei tanulmányaid során zongorázni is tanultál. A zongora megszólalása, az ott elvárt hangzás hatott vissza a cimbalomjátékodra?

- Nem feltétlenül, hiszen később kezdtem zongorázni, mint cimbalmozni. A zongorajátékom viszont tényleg nagyon erősen hatott a cimbalmozásra abban az értelemben, hogy több lehetőségem volt bizonyos dolgok lejátszására.

- A harmóniajátékra gondolsz?

- Igen, arra, hogy három vagy több hang egyszerre tud megszólalni. Cimbalmon, szemben a zongorával, ez csak arpeggióban, azaz bontásként lehetséges. Ezenkívül jobban átlátni az akkordokat a zongorán. A cimbalmosoknak és az ütősöknek kötelezővé tenném a tanulmányaik során a zongorázást, és elsősorban a harmóniajátékra és a szólamvezetésre gondolok, nem pedig etűdökre. Fontos, hogy értsük, átlássuk, hogy a többi zenész miben gondolkozik.

- Amikor együtt lépünk fel, mindig meglep, ahogy megtalálod a zenében a helyed, amikor kísérsz. Az akkordokat gyakran egészen meglepő felrakásokkal szólaltatod meg, ami pedig a dinamikai megoldásokat illeti, sokszor játszol ütőhangszereket idéző módon (perkusszívan). Gondolom, hogy a cimbalmon nem volt előzménye annak, hogy improvizatív zenékben hogyan kell kísérni, ezért a legtöbb megoldásra magadnak kellett rátalálnod.

- Szemben egy zongoristával, nekem nincs arra lehetőségem, hogy meghallgassam Bill Evans, Oscar Peterson vagy Keith Jarrett valamely felvételen, miként kísér valakit. Mozaikokból, különböző hangszereseket - például dobosokat - hallgatva kell a magam számára kifejleszteni a megoldásokat.

- A dupla verővel való játék nem merült fel mint lehetőség, amivel színesítheted a játékod?

- Azért nem jó a dupla verő, mert szemben a marimbával vagy a vibrafonnal a cimbalmot nem a zongorához hasonló, oktávonként azonosan ismétlődő felépítés jellemzi. Így végtelenül bonyolult és fölösleges is a dupla verők használata.

- Soha nem érezted azt, hogy egy sok évtizeddel ezelőtt klasszikus zenére tökéletesített hangszer adottságai korlátozók a számodra?

- Látok fantáziát a hangszer továbbfejlesztésében, de nem azért, mert úgy érzem, hogy korlátozva lennék. Sőt, szeretnék is ilyen irányba lépni a jövőben. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de szinte minden hangszer esetében mára kialakult már egy elektromos verzió. A cimbalommal egyelőre még csak néhány kezdetleges kísérlet történt, én ezt fejleszteném ki szívesen. Lehet, hogy a végeredmény alig hasonlítana a mai hangszerre. De ha belegondolok a cimbalom jövőjébe, akkor biztos, hogy ezzel szélesebb körben használható hangszerré válna, és így több emberhez tudna eljutni. Még akkor is fontos lépésnek tartanám egy ilyen hangszer kifejlesztését a jövő szempontjából, ha én nem, vagy csak ritkán tudnám használni a pályám során.

- Több koncerten játszol - például Dresch Mihállyal - úgy, hogy a nézők felé a cimbalmod mikrofonok és egy hangosító rendszer segítségével kihangosítva szólal meg. Volt rossz élményed az ebből adódó kiszolgáltatottság miatt?

- Természetesen volt. Mindenkinek, aki ilyen és ehhez hasonló műfajokban tevékeny, fel kell rá készülnie, hogy ez néha bekövetkezik. Engem azért is különösen rosszul érint, mert huszonkét éves koromig teljesen akusztikus környezetben zenéltem. Vannak olyan hangszer-összeállítások, ahol elkerülhetetlen a kontrollhangszórók használata, de oda csak olyan hangszereket kérek vissza, amik enélkül nem hallhatók akusztikusan a színpadon. A cimbalom nem ilyen. Azt viszont nagyon ritkán tapasztalom, akkor is inkább külföldön, hogy egy hangmérnök odajöjjön hozzám és meghallgassa a cimbalom akusztikus hangját, mielőtt elkezdené hangosítani. Pedig a mikrofonok helyes elhelyezéséhez ez elengedhetetlen lenne.

- Ha jól emlékszem, a koncertekre saját mikrofont szoktál hozni.

- Igen, a Shure egyik ütőhangszerekre kifejlesztett mikrofonját. Ezt annak idején a Mitsoura zenekarban való részvételem miatt vásároltam. Nagyon jól közvetíti a hangszerben rejlő széles dinamikatartományt, amit egyébként a kompresszor használatával teljesen meg lehet ölni. Érthetetlen számomra, miért merül föl mégis néhány hangmérnökben a cimbalomhang kompresszálása.

- Van, amikor mégsem ragaszkodsz a saját mikrofonjaidhoz?

- Amikor olyan hangmérnökkel találkoztam, aki komoly munkát fektetett a felkészülésbe és meghallgatott cimbalmos felvételeket, akkor teljesen rábíztam magam. Volt, aki háromféle mikrofonnal érkezett, és nem volt lusta végigpróbálni, melyikkel lehet a legjobb felvételt készíteni.

- Ha már szóba kerültek a felvételek, hallottál már lemezen mástól olyan cimbalomhangot, ami neked különösen tetszett?

- Nem is egyszer! Jazzben talán a legkevésbé, hiszen nem nagyon vannak ilyen felvételek, de klasszikus vagy népzenében annál inkább. Számomra ilyenkor a legfontosabb a hangszerszerű megszólalás. Az a jó, ha a hangmérnökök az adott előadóra bízzák, hogy a különböző hangzásokat a verők segítségével megoldja. Teljesen más helyzet lenne persze az előbb említett elektromos cimbalom esetében, ahol akár utólag is bele lehetne nyúlni a hangzásba.

- A cimbalmosok általában többféle keménységű verőt használnak. Te milyen verőkön játszol?

- Többfajta verő van, ezek a párnázás vastagságában térnek el egymástól. A szóló verő például olyan, amin egyáltalán nincs vattázás. Én egy, az átlagnál hosszabb, közepesen vattázott verőfajtát használok, mert nekem a sztenderd verő nem teljesen megfelelő. Vannak olyan művek a klasszikus zenében, amelyekben mégsem ezt, hanem a szóló verőt jobb használni, mert annak a hangja közelebb áll a csembalóéhoz. Említetted, hogy néha perkusszívan, máskor meg lágyan játszom - ezt kizárólag különböző megütési technikákkal érem el. Az iskolában úgy tanítják, hogy a verő a kezünk meghosszabbítása. Hiszek abban, hogy a különböző hangszíneket meg lehet egy verővel is valósítani. Sok zeneszerző - például Eötvös Péter - külön jelzi a kottában, ha verőcserét szeretne, de nem szabad feltétlenül ragaszkodni egy-egy elképzeléshez, és mindig az adott szituációhoz legjobban megfelelő megoldást érdemesebb választani.

- Ezt a fajta nyitott hozzáállást mindig is sokra tartottam benned. Bármilyen probléma merül is fel, te mindig a megoldást keresed.

- Ha keressük a megoldásokat, akkor újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk. Bizonyos kompromisszumokat persze meghozok, de nem bármiért, hanem a zene érdekében. Ha nem ilyen lennék, biztos nem tudtam volna ennyiféle stílusban közreműködni, ennyi különböző zenésszel muzsikálni. Sokszor sikeresen, néha meg sikertelenül feszegetem a hangszer adta határokat. Ehhez elsősorban nem cimbalmosként kell gondolkoznom, hanem zenészként.

 

Életrajz

Lukács Miklós zenészcsaládban született, édesapja szintén cimbalmos, édesanyja hegedült. Tanulmányait a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdte, tanára Szakály Ágnes volt. 1991-től 1995-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol ugyancsak Szakály Ágnes tanította. A szakközépiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1999-ben diplomázott, és a cimbalom mellett zongoratanulmányokat is folytatott. 1986-ban, kilencévesen már a Rácz Aladár cimbalomversenyen második helyezést ért el a serdülő csoportban, tizenegy évesen pedig az UNICEF brüsszeli gáláján adott szólókoncertet. 1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel és 1999-ben is visszahívták.

A kortárs zene avatott tolmácsolója hangszerén, különös tekintettel Kurtág György és Eötvös Péter műveire. Klasszikus zenészként olyan zenekarok felkéréseinek tett eleget, mint a Varsói Filharmonikusok, a Suisse Romande zenekar és az ORF Szimfonikusok. 2006-ban a Varsói Őszi Fesztiválon a Hamburgi Filharmonikusokkal Eötvös Péter Atlantis című művét adta elő. Ezt a művet a követő évben a torinói RAI zenekarral is megszólaltatta. Szerepelt a londoni BBC Symphony Orchestra Total Immersion: Peter Eötvös címmel megrendezett koncertsorozatán.

A Zeneakadémia elvégzése után érdeklődése egyre jobban a jazz és népzene felé fordult. A mai napig számos ilyen formáció - többek közt a Kvartett B, a Borbély Műhely, a Tűzkő Csaba Septett, az East Side Jazz Company, a Palya Bea Quintet, a Dresch Mihály Quartet s az Improvokation illetve a Dés András-Szandai Mátyás által alapított Konzervnyitó Akciócsoport régebbi vagy jelenlegi résztvevője. 2003-tól a Mitsoura zenekar tagja. 2006-ban alakította meg saját zenekarát Lukács Miklós Quintet néven (tagjai: Bacsó Kristóf - szaxofon, Szandai Mátyás - nagybőgő, Szalai Péter - tabla és Dés András - ütőhangszerek). Olyan jazz világsztárokkal muzsikált együtt, mint Herbie Mann, Chico Freeman, Steve Colman, Archie Shepp vagy Uri Caine. Balogh Kálmán cimbalomművésszel és Szakcsi Lakatos Bélával is készített egy-egy nagy sikerű duólemezt. Kísérte már Palya Beát, Szalóki Ágit, Herczku Ágit, Lovász Irént és Bognár Szilviát is.

A diploma megszerzése óta zeneszerzőként is aktív: 2003-ban Krétakör Színház számára Hazám címmel, az ELTE Kamarazenekar felkérésére pedig Divertimento kamarazenekarra és cimbalomra címmel írt darabot. Cimbalomverseny című darabját, amelyet kamarazenekarra és cimbalomra komponált, tanárának, Szakály Ágnesnek ajánlotta. 1997-ben a Cimbalmos Baráti Kör Alapítvány kuratóriumi tagja lett, 2002-től a Talentum Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, valamint 2011 nyara óta a felsőőrsi Snétberger Zenei Tehetség Központban is tanít.

Díjai: Artisjus-díj (2000, 2009), Magyar Művészetért díj (2011), AEGON Művészeti Társdíj (2011)  

Hangszer: Kozmosz Ipari Szövetkezet - Bohák típusú cimbalom, 1986   Nagy Ákos - háromlábú cimbalom (elsősorban próbákra)  

Mikrofon: Shure BETA 98

 

Forrás: Fidelio.hu, 2011. december 16.